Skip to content

Az Olimpici GP pontversenyről

  • by

A GP egyes állomásain a korcsoportjának és elért helyezésének megfelelő pontszámot kapott minden versenyző. Ezeket a pontokat az Olimpici GP ranglista-táblázatában jegyezzük fel. A pontszámok alapján alakul ki az a ranglista, mely alapján a következő verseny rangsora felállhat; ezen kívül a kapott pontokat összegezzük, ennek eredményeképp díjazzuk a pontverseny első három legtöbb pontot összegyűjtött magyar versenyzőjét. Emellett a pontversenyen belül is lehet valaki a legeslegjobb, ha több kategóriában is pontgyűjő – ők a pontverseny abszolút győztesei. A 2012/2013-as idényben a fiúk közül Nagy Dávid, a VASAS SC és Szabó Viktória, a SZVASE versenyzői voltak a legtöbb pontot összegyűjtött vívói.
A következő versenyzők pedig saját korcsoportjuk legeredményesebbjei lettek az idényben:

Törpici fiúk:
I. Keszthelyi Zsombor, BKLVE – 148pont
II. Kauker Dominik, SZ-L BAU BALATON – 122pont
III. Osman Maruan, MTK – 117pont

Törpici leányok:
I. Fazekas Dalma, SZ-L BAU BALATON – 131pont
II. Tóth Jázmin, MTK – 128pont
III. Nekifor Erika, TÖREKVÉS – 116pont

Gyermek fiúk:
I. Szakmáry Nándor, VVSK – 226pont
II. Csere Bence, SZ-L BAU BALATON – 185pont
III. Majnik Roland, KVSE – 136pont

Gyermek leányok:
I. Petri Renáta, BKLVE – 214pont
II. Vértesi Lili, DHSE-PMD – 208pont
III. Fekete Laura, DHSE-PMD – 194,5pont

Újonc fiúk:
I. Nagy Dávid, VASAS SC – 352pont
II. Bányai Botond, VASAS SC – 293pont
III. Bende Bence, SZVASE – 166pont

Újonc leányok:
I. Szabó Viktória, SZVASE – 273pont
II. Egerszegi Alexandra, DVE – 216pont
III. Csoknyai Lilla, VASAS SC – 159,5pont

Serdülő fiúk:
I. Nagy Dávid, VASAS SC – 386pont
II. Cziráki Bálint, SZ-L BAU BALATON – 300pont
III. Varga Samu, BHSE – 214pont

Serdülő leányok:
I. Ladányi Nelli, SZOLNOK – 346pont
II. Molnár Petra, OMS-TATA – 330,5pont
III. Balog Alexandra, BKLVE – 278pont

A törpici leányoktól elnézést kérünk, de rosszul adtuk össze, és hirdettük ki a pontverseny eredményét, mert a sietségben csak az OB első nyolc helyezettjének pontszámát adtuk hozzá a ranglistához, de Tóth Jázmin kilencedik helyezéséért kapott pontjával beelőzte Nekifor Erikát, akivel amúgy addig 116 ponttal kettős ezüsthelyezésük volt. Kérjük a leányokat, a következő idény első versenyére hozzák el érmüket, és cseréljék ki, mi természetesen addig elkészítjük a javított okleveleket.

Minden versenyzőnek szívből gratulálunk!

Olimpici Team