Skip to content

Amire fontos figyelnünk Szolnokon

  • by

Néhány nap, és kezdődik az Olimpici GP harmadik idényének első versenye, Szolnokon. Idén sikerült úgy szervezni, hogy a vívók birtokba vehetik Szolnok legjobb, legnagyobb, legszuperebb sportcsarnokát, a Naaagy Városi Sportcsarnokot, ahol általában a kosárlabdázók puhítják egymást. Hétvégén ez a csarnok tán előszőr élheti át, hogy benne vívók porolják egymást.

A Szolnoki Sportcentrum – Sportiskola KHT, mint a verseny rendezője felhívja a versenyre érkezők figyelmét, hogy a Sportcsarnokban szigorú szabályok uralkodnak, melyeket a csarnok dolgozói kegyelmet nem ismerő módon ellenőriznek és betartatnak. Ezek alapján egész biztos, hogy a küzdőtérre kizárólag VÁLTÓCIPŐben lehet belépni, máskülönben csak a lelátókon lehet tartózkodni.

Azt pedig a szervezők ettől függetlenül is úgy tervezték, – s ebben az Olimpici Team is egyetért – hogy a pástok közé kizárólag az éppen versenyben lévő vívók léphetnek csak be, senki más. Tehát váltócipőben is csak a pástok lekerített végéig lehet/szabad eljutni.

Kérjük az Olimpici GP 1 összes látogatóját, fentieket tartsuk tiszteletben! Annyit persze elárulunk, hogy bronzos csillogáson túl lehet számítani csillaghullásra, érdemes hozni a fényképezőgépeket! (Akinek nem esett le, vendégeink lesznek.) Váltócipő!!!
Olimpici Team