Skip to content

Olasz túrán bizonyítottak Olimpici vívók

A közelmúltban Bolzanoba látogattak a békéscsabai Alföldi Vívó Akadémia tehetségei, hogy nemzetközi porondon mérjék le tudásukat. Erre kiválóan alkalmasnak bizonyult az olasz vívás egyik legnagyobb
személyiségéről, Edoardo Mangiarotti-ról elnevezett verseny. Az olasz vívás a világ
élvonalába tartozik, utánpótlás szinten különösen, nem véletlenül végeznek az éremtáblázat élén olasz kadét és  junior vívók évek óta EB és VB megmérettetéseken.
A törpici korosztályban Keszthelyi Zsombor a döntő kapujában a későbbi győztestől szenvedett vereséget, végül 10. lett. A gyermek lányok mezőnyében Dékány Kinga bejutott a négyes fináléba, ahol végül bronzérmet vehetett át. A fiúknál ugyanebben a korosztályában Nagy Ádám a hetedik helyen végzett. Az újoncok sem maradtak le eredményben, két leány is felállhatott a dobogóra: Petri Renáta és Kazár Dóra egyaránt a harmadik helyen végeztek.
Az AVA kislétszámú küldöttsége a nagyon erős talján mezőnyben kiválóan szerepelt. Gratulálunk, és köszönjük a híradást Galli Zsoltnak, az AVA kiváló edzőjének!

Olimpici Team