Skip to content

kis ez-az

  • by

Részt vettetek a 2010/2011-es idény összesen öt állomást átívelő Grand Prix-ján. Reméljük mindenütt jól éreztétek magatokat, és reményeiteknek megfelelően teljesítettetek. Van még jópár hét az Országos Bajnokságig, nyilván addig minden klubban nagy erőkkel zajlanak a felkészülések. Ennek egyik formája lehet, ha beneveztek a maribori Inter-Európai Olimpici GP-re, ahol a két év csapatversengései után idén először egyéni versenyszámokban is összemérhetitek tudásotokat külföldi ellenfelekkel: eddig szlovének, németek, litvánok, olaszok, szerbek, és hazaiak a GP résztvevői. Ugyan a nevezési határidő hivatalosan lezárult, még pár napig fogadja a rendező egyesület a nevezéseket, gondoljátok át!

Emellett fontos, h nézzétek át a ranglistát! Amikor már elindult a verseny az OB-n, értelemszerűen nem fogadunk el a pontszámrokra vonatkozó észrevételeket, hisz’ volt rá csomó időtök, hogy ezt megtegyétek. Akik nem adták meg születési adatukat, edzőjük nevét, nos, ők kicsit visszavetik a klubjuknak ítélhető támogatás mértékét.

Végül egy hír az edzőtáborra leginkább esélyeseknek: időpontja előreláthatólag szeptember első hétvégéje köré szerveződik (2011.09.02-06).

Olimpici Team