Skip to content

Mariborból jelentjük

Méghozzá azt, hogy egy igen jó és húzós versenyen vagyunk túl. A rendező Branik Vívóklub egyre jobb a lebonyolításban, és nagy köszönet illeti őket, hogy még a legnagyobb hiánnyal is megküzdve megtartották ezt a versenyt. Ez a hiány pedig nem más, mint a helyi, sőt a szlovén vívás meghatározó egyénisége, Miso. Rá egy perces néma csönddel emlékeztek a verseny résztvevői.
A szombati, egyéni versenyszámok nyolc, és a mai csapat szintén nyolc versenyszáma – akárhogy nézzük, igen sok: ígérjük, hogy az eredményeket, fotókat mielőbb próbáljuk közzétenni, némi statisztikai adattal megfűszerezve.
Jövőre próbáljuk a versenyt jobban beépíteni az Olimpici versenyrendszerébe, így reméljük, ez az esemény még közelebb kerül azokhoz, akik idén kihagyták.
Olimpici Team