Skip to content

Ranglista

Kedves vívók, edzők, szülők!
Közeledik az idény második Grand Prix-je, ezért időszerű volt, hogy végre döntés szülessen a ranglistapontokkal kapcsolatban. Az új pontszámok kialakításakor az MVSZ által frissített, új alappontokat vettük alapul, hiszen az jobban tükrözi a versenyzők teljesítményét. Ezeket a pontszámokat használjuk a törpici korcsoport versenyéhez. A többi korosztálynál azokat a szorzókat használjuk, melyekről már olvashattatok a Sport XXI támogatás kapcsán (gyermek x1,5 újonc x2 serdülő x2,5). Ezekkel a pontokkal egyszerűbb lesz számolni a támogatást idény végén, tehát segíti a munkánkat.
Az elkészült és feltöltött ranglistában a versenyek oszlopaitól jobbra minden korosztály táblázatánál megtalálható az adott korcsoportnak adható pontszám-rendszer.
A versenyeken elért eredményeket ettől az idénytől tehát ezekkel a pontokkal díjazzuk. További változás még, hogy a 64. helyezésig adunk pontszámot, a többieknél nullát rögzítünk, mely jelölni fogja, hogy az illető részt vett az adott versenyen, de pontot nem szerzett.

Továbbra is kérjük, hogy segítsétek a születési év -és edzőadatok kitöltését, valamint hibás név vagy pontszám esetén is szóljatok – akár e-mailben, akár személyesen a versenyeken.

Olimpici Team