Archívum: 2018. október

Olimpici-siker Mielecből

2018. október 31.

Hírt adtunk nemrég a második nemzetközi mieleci párbajtőrkupáról, amelyet két lengyel klub rendezett október 27–28-án négy utánpótlás-korcsoportnak.
Felhívásunk itthonról egyetlen versenyző figyelmét keltette fel: az Óbudai Fless vívója, Börcsök Koppány azonban biztosra ment, hiszen az U13 korcsoportban elhozta az aranyérmet a lengyel, szlovák, ukrán, román és belarusz vívókból álló mezőnyben.

Magyar siker a nemzetközi mezőnyben: Koppány aranyérmes!

Koppány a csoportkört veretlenül fejezte be, és a hazai Olimpici versenyeken is jól szereplő lengyel és román ellenfeleit is maga mögé utasítva állhatott a dobogó legfelső fokára!
Szép munka, gratulálunk Koppánynak, akinek köszönjük, hogy képviselte az Olimpici-szellemiséget a dél-lengyelországi megmérettetésen! Sikeres idényt itthon is!
Olimpici Team

Indul az idény

2018. október 24.

Üdv,
hamarosan megkezdődnek az új idény első Olimpici-versenyei az első fordulóban, amelynek házigazdája a Békessy Debrecen, helyszíne az előző években megszokott hatalmas csarnok Hajdúhadházon.
A versenykiírás már elérhető, benne – a remények szerint egyszerűbb versenynapokat jelentő – új lebonyolításokkal. Eredményest felkészülést mindnyájatoknak, találkozzunk a Hajdúságban!
Olimpici Team

New season, new rules!

2018. október 24.

Welcome everybody to the new 2018/19 season!

We are looking forward to have foreign fencers at our tournament, but please, please pay attention about the new system of registration, and new formula of competitions!
From the season of 2018/19 foreign fencers MUST to be registered online through the info-system of the Hungarian Fencing Federation.
All details and directions can be found in the invitation! We hope it’s clear and easy, we must to do it this way, according of the cooperation of Olimpici GP and our sport federation.

If anybody has questions, do not hesitate to get in touch via e-mail or messenger!

Olimpici Team

A competition in Poland, and GP1 details

2018. október 16.

Mieleckie Skrzydła
We’re forwarding an invitation of competition for the age groups of Olimpici, organised by Falcon Polish Gymnastic Society Mielec and Griffin Mielec Sports Club in Poland. If you can, please take part of the II. Fencing Tournament Mieleckie Skrzydła. The two organiser clubs are warmly waiting for fencers on 27–28th of october. Details in their invitation.

 

GP1 schedule and formula
Before we complete the invivation, we can publish the main information about GP1.

friday nov. 2. 2018.
kid boys 10.00,  kid girls 14.00
(kids born between 01.01.2006-31.12.2007.)

saturday nov 3. 2018.
novice boys 09.00, mini boys 11.00, novice girls 14.00
(novices born between 01.01.2005 – 31.12.2007., minies born after 01.01.2008.)

sunday nov 4. 2018.
adolescent boys 09.00 mini girls 11.00, adolescent girls 13.00
(adolescents born between 01.01.2004 – 31.12.2007., minies born after 01.01.2008.)

The formula has also changed according to the experiences in the previous season.

Mini competitions:
2 rounds (4 hits, 1×3 mins, 6–7 fencers), no elimiation
Cumulative ranking list, direct tableau 32 for the first 32 fencers
(10 hits, 2×3 mins)
From place 33 competitors fence for placements in poules
(4 hits, 1×3 mins, 3/4/5 fencers) in their third round.

Kid competitions:
2 rounds (5 hits, 1×3 mins, 6–7 fencers), with elimination
Cumulative ranking list, direct tableau 128 for the first 128 fencers
(10 hits, 2×3 mins)

Novice competitions:
1 round (5 hits, 1×3 mins, 6–7 fencers) no elimination
Direct tableau (15 hits, 3×3 mins)

Adolescent competitions:

1 round (5 hits, 1×3 mins, 6–7 fencers), 20% eliminates
Direct tableau (15 hits, 3×3 mins)

The invitation letter is coming soon!

Lengyel verseny – GP1 részletek – Sport XXI.

2018. október 13.

Mieleckie Skrzydła
A hazai Olimpici korosztályoknak tolmácsoljuk a Falcon Polish Gymnastic Society Mielec és a Griffin Mielec Sports Club meghívását Lengyelországba, hogy vegyenek/vegyetek részt a II. Fencing Tournament Mieleckie Skrzydła versenyen, amelyre a két rendező klub szeretettel hívja és várja a versenyzőket október 27–28-án. Részletek az általuk küldött versenykiírásban!

 

GP1 versenybeosztás és lebonyolítás
A GP1 versenykiírását az MVSz jóváhagyásáig nem tehetjük közzé, viszont az időbeosztást már megismerhetitek:
2018. november 2., péntek
gyermek fiú 10.00,  gyermek leány 14.00
2018. november 3., szombat
újonc fiú 09.00, törpici fiú 11.00, újonc leány 14.00
2018. november 4., vasárnap
serdülő fiú 09.00 törpici leány 11.00, serdülő leány 13.00

A lebonyolítás is változott az előző idény(ek) tapasztalai alapján.
Gyermek versenyszámok:
2 csoportforduló (6–7 fős csoportok)
Teli 128-as tábla az 1–128. helyezettnek 10 találatra (2×3 perc);
Újonc versenyszámok:
1 csoportforduló (6-7 fős csoportok)
Direkt tábla 15 találatra (3×3 perc), vigaszág nélkül
Serdülő versenyszámok:
1 csoportforduló (6–7 fős csoportok), 20% kieső
Direkt tábla 15 találatra (3×3 perc)
Törpici versenyszámok:
2 csoportforduló (4 találat, 1×2 perc, 6–7 fős csoportok)
32-es vigaszág nélküli tábla (10 találat, 2×3 perc)
3. csoportforduló: helyosztó a 33. helytől (4 találat 1×2 perc) 3/4/5 fős csoportokban

 

Párbajtőr Sport XXI. edzőtábor október 20–21-én Budapesten

A MOB és az MVSZ támogatásával az utánpótlás korosztályok gyermek, újonc és serdülő vívóit várja a PÁRBAJTŐR SPORT XXI. EDZŐTÁBOR.
Korosztályonként a ranglistán szereplő legjobb öt versenyzőre érvényes a meghívás 2018. október 20–22-én.
A meghívottak szállás és étkezési költségeit a Sport XXI. program állja.

Helyszín
Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok
1146 Budapest, Istvánmezei út 3–5.

Találkozó
Szeptember 29-én szombaton, 8.30-kor a vívóteremben.
Kérjük a résztvevőket, hogy teljes versenyfelszerelést, melegítőt és törölközőt vigyenek magukkal.

Edzésrend
Szombaton 10.00–12.00 és 16.00–18.00
Vasárnap: 9.00–11.00 és 14.00–16.00
Távozás 16.15-től.

A meghívott versenyzők

Gyermek leány
Nagy Emma, DVE
Szalma Sára, BALATON VK
Cséri Sára, TAPOLCA VK
Cserép Dorina, TAPOLCA VK
Simon Júlia, BALATON VK
Porkoláb Evelin, BVSC
T.: Molnár Eszter, OMS-TATA

Gyermek fiú
Keresztes Ádám, OMS-TATA
Monostori Barna, BALATON VK
Balázs Bence, VVSK
Makkos Bence, TAPOLCA VK
Szabó Máté, BALATON VK
T.: Molnár Ádám, OMS-TATA

Újonc leány
Sulyok Melani, TAPOLCA VK
Kálmán Zille, BÉKESSY DEBRECEN
Oláh Lili, AVA
Pátri Maja, BALATON
Tóth Barbara, SZOLNOK
T.: Kovács Emese, KVSE

Újonc fiú
Cseke Balázs, DVE
Nagy Nándor, VVSK
Varga-Labóczki Vazul, VVSK
Krnács Tamás, AVA
Szüts Máté, BALATON VK
T.: Farkas Bulcsú, PTE-PEAC

Serdülő leány
Salamon Réka, TAPOLCA VK
Bencsik Anna, AVA
Magda Jázmin, PTE-PEAC
Tehrani Léna, SZVSE
Hricz Lilla, AVA
T.: Lájer Boglárka, BALATON VK

Serdülő fiú
Fekete Ádám, BALATON VK
KERÉNYI Gábor, SZOMBATHELYI VA
Kaló Ádám, BALATON VK
Kiss Attila, BALATON VK
Kemecsei Kornél, HASE
T.: Paulik Tamás, KVSE

FONTOS!
Kérjük, hogy minden meghívott jelezze részvételi vagy lemondási szándékát Diera Ferencnek a dieraf(kukac)t-online(pont)hu e-mail címen október 16-ig!
További információ ugyanitt kérhető.

A visszajelzést nem küldő vívók meghívása törlődik, és a ranglistán következő kapja meg a részvételi lehetőséget!

Olimpici Team