Nagyon gyorsan eltelik egy idény. Nemrég kezdtétek meg a küzdelmeket a derecskei versenyen, és tessék.. már csak egyetlen lehetőség adódik, hogy szépítsetek az eddigi öt Olimpici GP-n elért eredményen. Az Országos Bajnokság kicsit más… nem a jól megszokott, hanem az EB és VB versenyeken is alkalmazott lebonyolítás vár majd titeket – amit szintén jó gyakorolni, főleg ha nemzetközi porondon is versenyeztek. Mi reméljük, hogy az Olimpici versenyeken megalapozott tudással egyre többen képviselhetitek hazánkat ilyen versenyeken a jövőben.
A GP5 Csaba Kupa három versenynapján 490 versenyző nevezett a négy korosztály leány és fiú versenyein. A rendelkezésre álló húsz pást és a rendező Alföldi Vívó akadémia megszokottan jó szervezésének segítségével a magas indulólétszámok ellenére a versenyszámok gördülékenyen lezajlottak. Köszönjük a rendezőknek!
A ranglisták frissítéséhez még időt kérünk, azonban a verseny során készült fotók albumait, valamint a végeredmények dokumentációját már elérhetitek a szokott helyeken.
Az eredményekkel kapcsolatban reméljük észleltétek már, hogy a GP4 Bükfürdő Kupa óta a versenyek közben weboldalunk híreiben a versenyszámok eredményeit online követhetitek. Ez azt jelenti, hogy az éppen zajló versenyszámok egyes szakaszai htm-linkek segítségével elérhetőek. Ezeket a linkeket a versenyszakaszoknak megfelelően, majdnemhogy percről-percre frissítjük, ezáltal nemcsak távolból drukkoló rokonok és barátok, de okostelefonnal saját magatok is könnyen követhetitek a versenyek állását. Természetesen a versenynap végén a megszokott PDF-dokumentációt is elhelyezzük a versenyeredmények között.
Reméljük, hogy ez az „online közvetítés” kedvetekre való, Facebook oldalunkon a számok ezt mutatják, hiszen az első napról szóló bejegyzésünket eddig (május 19.) közel 1600-an tekintették meg, a három napét összesen közel 2500-an; a három versenynap fotóalbumainak megtekintése pedig közelíti a tízezret.
Végül egy jótékonykodásra kérünk titeket!
Az Utánpótlás sport szerkesztősége, a MOB és a Dechatlon közösen értékeli az eredményes szakosztályokat… „A hónap műhelye” egyik esélyese a PTE-PEAC Vívószakosztály – mely Berta Dániel és Tóth Gergely bulgáriai utánpótlás VB-n nyújtott teljesítménye okán kapott jelölést a hónap utánpótlás-nevelő műhelye cím elnyeréséhez. Kérünk titeket, segítsétek őket a díj elnyerésében! Kérjük szavazatotokat és megosztásotokat!
Szavazat leadására május 30-ig van lehetőség ITT!
Olimpici Team