Skip to content

Szolnok Kupa – az ünnepi állomás

  • by

A Szolnok Kupa szervezése mindig az ünnepi hangulatú decemberben teszi próbára a szolnoki vívóközösséget, amely Szatmári Edina vezetésével mindig kifundál valami különlegeset, hogy kicsit megerősítsék mindenkiben: a vívóverseny kiélezett küzdelmei ellenére/mellett december a szeretet ünnepének hónapja, amikor kis odafigyeléssel extra szeretet csempészhető a mindennapokban.

Az összesen 554 indulóval zajlott Szolnok Kupa minden verseny- számában az első 16 helyezettnek járt az érem, amely igen nagy öröm azoknak, akik már közel jártak ugyan a negyeddöntőhöz, de ezúttal valamiért mégsem sikerült bejutniuk…
További kedveskedés az utánpótlás közelébe hozni olyan sport- nagyságokat, akik példamutatásukkal, sikereikkel hatalmas motiváció a kis vívóknak: Szolnokon Nagy Tímea és B. Nagy Pál közvetlensége, és besegítése a megnyitón, díjátadón mindig különleges extra. A törpiciknek megszervezett, versenyen kívüli programok és ajándékok is jelzik, a szolnokiak értik a gyermeket nyelvét – feledhetetlen versenynap kerekedett a Véső úti sportcsarnokban, mely mint tudjuk, az idén 80. életévét betöltött B. Nagy Pál nevét viseli.

Szolnok díszpolgára az 1968-as mexikóvárosi olimpián a magyar párbajtőrcsapat (Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán, Schmitt Pál) tagjaként lett olimpiai aranyérmes, de persze van még emellett bőven siker és elismerés a tarsolyában – ebből kaphattunk ízelítőt a hétvége során. Pali bácsinak jó egészséget, kellemes ünnepeket kívánunk!

Az Olimpici GP mezőnyének ugyanezt; emellett eredményes felkészülést a februári, budapesti Olimpici GP-ra. Addig is böngésszétek az eredményeket, fotókat, ranglistákat, melyek már frissítve várnak rátok menüpontjainkban.

Olimpici Team