Skip to content

Különleges szabályokat fogadott el az MVSZ elnöksége a versenyekre, így a szeptember 15-20 közötti OB-ra is, mely így ZÁRT KAPUS versenyként rendezhető

Az MVSZ legutóbbi elnökségi ülésén döntés született a versenyek rendezésének rendkívüli szabályairól, melynek értelmében minden verseny visszavonásig „zárt kapus” verseny, tehát a szeptember 15 – 20 -án megrendezésre kerülő Országos Bajnokság is.
A döntés teljes szövege letölthető itt.

Kiemelten fontos, hogy

Az általános védelmi intézkedéseknek megfelelően minden résztvevő személynek a védőtávolságot be kell tartani. Kötelező az orvosi maszk viselése a zárt terekben minden, a helyszínen jelen lévő személy számára, kivéve a páston versenyzők részére, a mérkőzés ideje alatt.

Minden megrendezésre kerülő verseny nézők nélkül megtartandó sportesemény. A helyszínen a verseny ideje alatt kizárólag a versenyzők, edzők, egészségügyi személyzet, bírók, valamint a közreműködő személyek tartózkodhatnak. Amennyiben a versenyző hozzátartozója/kísérője a helyszínen tartózkodik, úgy mind a versenyző, mind a versenyző klubja büntetéssel, akár kizárással is sújtható.

A nevezéshez kapcsolódó különleges szabályok:
„A versenyre a klub a lenti nyilatkozat elfogadását követően nevezheti versenyzőit:

A klubnak minden esetben nyilatkoznia kell arról, hogy az általa indított versenyzők egészségesek, valamint arról, hogy a versenyt megelőző két hétben nem tartózkodtak külföldön. Amennyiben valamely versenyző a versenyt megelőző két hétben külföldön tartózkodott, úgy köteles a klubja részére az egészségügyi előírásoknak megfelelően 2 db negatív tesztet bemutatni. Továbbiakban a klub felelőssége a versenyzők egészségügyi állapotának elsődleges ellenőrzése, a versenyző (kiskorú esetén gondviselő) erre irányuló nyilatkozatának beszerzése.”