Törpici

A GP1 összefoglalója

2017. november 6.

Nem voltunk gyorsak. Elfáradtunk a hatalmas idénynyitóban, amely ezúttal ténylegesen Grand Prix, azaz nagyverseny volt. Az Olimpici GP 2006 óta tartó történetének legnépesebb versenyén vehettünk részt, hiszen a nyolc versenyszámban összesen 758 indulót regisztrált a szervező Békessy Béla Vívóklub, amely a megszokott rutinnal szervezte, bonyolította a versenyt. Gratulálunk!

Ugyanígy szívből köszöntünk egy fiatalembert is, akinek hangját első ízben a hajdúhadházi versenyen hallhattátok: Lasztovicza Máté Olimpici-vívóból vált Olimpici-versenybíróvá, majd “felnőtt-versenybíróvá”, s most tanulóidejét tölti Vida János főbíró mellett. János bá idővel visszavonul, s szeretnénk a csapatban tudni egy fiatal, lelkes és lelkiismeretes DT-tagot. Máté pont ilyen, így hát üdvözöljük a csapatban!

Az Olimpici-idények során a hazai és a határainkon túli utánpótlás-korosztályok által is egyre kedveltebbé vált Olimpici GP versenyrendszere létszámában elérte azt a kritikus pontot, amely a jövőben valamilyen formában biztosan változások elé állítja annak szervezését.
Látjuk a kényes pontokat, s ígérjük, hogy a versenyzők és a kitűzött célok óvása mellett a szakmai szempontok figyelembevételével alaposan átgondoljuk, merre tovább. Ez ügyben kérjük türelmeteket, de biztos, hogy már a következő versenykiírásban is lesz látszata. Egy biztos: olyan versenyt mi sem tudunk nyújtani, amely minden egyes résztvevőnek megfelelő lenne; mindig voltak, s lesznek elégedetlenkedők, de a mi célunk továbbra is az, hogy az alapító Kulcsár Győző, s így az Olimpici Team ars poeticajában megfogalmazott értékekért kiálljunk, s a magyar párbajtőrvívás jövőjéért együtt dolgozzunk.

Magasban a fiúk kupája: a győztes Matvei Kozhevnikov, UKR

Szintén fontos hír, hogy a legfiatalabb vívókat új vándorserleg-pár alapításával szeretnénk motiválni. Hajdúhadházon adtuk át legelső alkalommal az újonnan alapított serlegeket: a törpici fiúk kupáját a magyar felnőtt férfi párbajtőr válogatott szponzorálta, míg a leányokét a meghirdetést követően másnap egyből jelentkező Semerédy Péter, akinek gyermekei is az Olimpici GP vívói. Péter öt éven át minden idényben 100000 Ft támogatás felajánlásával alapította meg a vándorserleget. Így büszkén kijelenthetjük, hogy a törpici vándorserleg alapítója a Semerédy család. Nagylelkűségük példaértékű!

A fiúk kupáját Somfai Péter adta át a férfi válogatott nevében

 

A család képviseletében Semerédy Alexandra adta át a leányok serlegét

 

Magasban a leányok kupája: a győztes Veronika Kravchuk, UKR

A versenyszámok dokumentációi, fotóalbumai elérhetők, ranglistaként egyelőre a végeredmény szolgál, de hamarosan elkészülnek, ahogy a GP2 versenykiírása is.

Két LuckyPi System PBT-bónt nem sikerült átadnunk:
A gyermek leány Jakobi Júlia, a PTE-PEAC vívója, valamint az újonc leány Marusenka Maryana belarusz versenyző nyert 10000 Ft-os utalványt.

Olimpici Team

Olimpici GP1. – Hajdúhadház | 3. nap

2017. október 29.

Megkezdtük a 2017/18-as idény Olimpici GP1 – Fülöp Gyula Emlékverseny harmadik napi küzdelmeit.
We started the third day’s competitions of Olimpici GP1 – Competition of Remembrance of Fülöp Gyula in the season of 2017/18.

Serdülő fiú versenyszám, 120 induló | adolescent boys, 120 entrants
1. forduló | 1st round || 1. forduló utáni rangsor | 1st ranking
tábla | tableau || végeredmény | final result

1. TUSJAK Adrián, KVSE
2. FEKETE Ádám, SZ-L BAU BALATON
3. KUZMA Andrej, UKR
3. SEMERÉDY Péter, VASAS SC

Törpici leány versenyszám, 66 induló| mini girls, 66 entrants
1. forduló | 1st round || 1. forduló utáni rangsor | 1st ranking
2. forduló | 2nd round || 2. forduló utáni rangsor | 2nd ranking
tábla | tableau || 3. forduló | 3rd round || végeredmény | final result

1. KRAVCHUK Veronika, UKR
2. KOVÁCS Johanna, BHSE
3. CONRAD Emily, UKR
3. MUNTEAN Andrea, ROU

Serdülő leány versenyszám, 65 induló | adolescent girls, 65 entrants
1. forduló | 1st round || 1. forduló utáni rangsor | 1st ranking
tábla | tableau || végeredmény | final result

1. GÁLFALVY Réka, VASAS SC
2. SZABÓ Eszter, BVSC
3. MISKÓ Dorina, MTK
3. SYNYTSIA Olena, UKR

A GP1 3. napjának fotóalbuma | Photoalbum of the 3rd day of GP1

Újabb különdíj az Olimpici versenyein

2017. október 11.

Az Olimpici Grand Prix két első vándorkupáját két jó barát, az időközben elhunyt dr. Fenyvesi Csaba háromszoros olimpiai- és világbajnok párbajtőröző, valamint Vida János kardozó, az Olimpici versenysorozat főbírója ajánlotta fel. Legelőször a 2011-es GP3 törpici verseny eredményhirdetésén emelték magasba a fordulógyőztes versenyzők, s a 2011–2015 közötti öt idény során 28 alkalommal vihették  haza a korcsoporttal vándorló két kupát. Emlékeztek még, kihez kerülhetett legvégül?

Azóta Vida János újabb kupapárt indított útjára a 2015/16-os idény kezdetekor, amelyeket idén már a gyermek korcsoport versenyein emelhetnek magasba a dobogó legfelső fokán álló győztesek.

Az Olimpici KHA ezúttal két újabb kupát hoz lendületbe, hogy párhuzamosan a jelenlegivel a legkisebbek számára jelenthessen motivációt.

Ki vállalja a jobb oldalt álló kupa alapítását?

A fotón jól megfigyelhető, hogy az egyik óriásserlegen már szerepel felirat, míg a másikon nem. Az egyik díj szponzorául már jelentkezett a magyar felnőtt férfi párbajtőr válogatott, így az Olimpici mozgalomnak felajánlott 50000 Ft-os adományukkal a csapat lett az egyik díj megalapítója.

A másik kupa alapítóját még keressük! A kikiáltási ár 50000 Ft, azonban a támogatás mértéke ennél magasabb is lehet: a legmagasabb összeget felajánló neve kerülhet a vándordíj plakettjére.

Keressük a vándordíj megalapítóját!

A jelentkezők írjanak e-mailt címünkre: olimpicigp[at]gmail[dot]com

Nagyon várjuk a jelentkezőket, hiszen hamarosan, október végén elstartol az idény Hajdúhadházon!

Olimpici Team

Csapatversenyek nevezése – változás!

2017. június 13.

Kedves vívók, tisztelt vívószakosztályok!
A 2016/2017-es idény Gyermek – Újonc – Serdülő PÁRBAJTŐR MAGYAR BAJNOKSÁG versenykiírásában az szerepel, hogy “Egy egyesület versenyszámonként bármennyi csapatot indíthat.” Ellenben a Magyar Vívó Szövetség szabályai szerint egy egyesület kizárólag két csapatot indíthat, csak úgy, mint az előző idényben.
Az Olimpici mozgalom részéről nagyon szeretnénk, ha ez másképp lehetne, és a lehető legtöbb vívó átélhetné a csapatversenyzés semmihez sem fogható élményét és hasznát.
De a szabályokat be kell tartanunk, így a gyermek, újonc és serdülő korcsoportokban a szabály szerint eljárva egyesületenként két csapat nevezését tudjuk fogadni.
Mivel a törpici korcsoport “nem hivatalos korosztály”, így arra a fenti szabály nem vonatkozik, így a legfiatalabbak esetében bármennyi csapatot nevezhetnek az egyesületek. A törpicik a csapatverseny során is négy találatra vívják asszóikat, így a találkozók 36 találat elérésével, vagy az idő lejártával fejeződnek be.

A csapatok nevezését még az egyéni versenyszámok napján kötelező megtenni, mivel a pontszámítás miatt a csapatversenyek reggelén a DT-nek új nevezést már nem áll módjában fogadni. Kérjük az edzőket, csapatvezetőket, erre figyeljenek!

Olimpici Team

Vasi verseny vasmezőnnyel

2017. március 15.

Az ország e remek, “nyugati” szeglete tűnik a “legtávobbinak”, és hozza általában a legkisebb létszámokat. Ezt az általánosságot cáfolta meg az idei Bükfürdő Kupa, amelyen összesen 590 nevezést regisztráltak a szervező Szombathelyi Vívóakadémia Sportegyesület lelkes rendezői. Akik ezúttal is kitettek magukért, hiszen Európa egyik legismertebb, és az ország második legnagyobb gyógy- és élményfürdőjét idén is felkérték, hogy kedvezményes belépőket biztosítson a fürdőlátogatáshoz a verseny ideje alatt.

Díjátadó páldaképekből sem volt hiány: a mindhárom napot végigbíráskodó kadét VB- és Európa-bajnoki érmes Petri Renáta mellett a riói aranyérmes román női párbajtőrcsapat tagja Pop Simona, és persze a tanítványaival jelenlévő Imre Géza is örömmel segített a díjátadókon.

Mindezt karöltve a helyi erővel: a Szombathelyi Vívóakadémia Sportegyesület elnöke Babós Csaba, Bük polgármestere Dr. Németh Sándor, valamint a helyi Turisztikai DM alelnöke Kerekes Szilárd is tiszteletét tette a versenyen.

A menüből már elérhető a teljes versenydokumentáció, fotóalbumok és a frissített ranglista is, amelyet kérünk, hogy ellenőrizzetek, hogy hiba esetén még a GP5 Csaba Kupa előtt korrigálhassuk.
Eredményes felkészülést!

Olimpici Team

Olimpici GP2. – Szolnok | 2. nap

2016. december 10.

Megkezdtük a 2016/17-es idény Olimpici GP2 – Szolnok Kupa második napi küzdelmeit.
We started the second day’s competitions of Olimpici GP2 – Szolnok Cup of the season of 2016/17.

Újonc fiú versenyszám, 94 induló | novice boys, 94 entrants
1. forduló | 1st round || 1. forduló utáni rangsor | 1st ranking
tábla | tableau || végeredmény | final result

1. KÓ Benedek, VASAS SC
2. TUSJAK Adrián, KVSE
3. KOVÁCS Gergely, OMS-TATA
3. SEMERÉDY Péter, VASAS SC

Törpici fiú versenyszám, 38 induló | mini boys, 38 entrants
1. forduló | 1st round || 1. forduló utáni rangsor | 1st ranking
2. forduló | 2nd round || 2. forduló utáni rangsor | 2nd ranking
tábla | tableau || 3. forduló | 3rd round || végeredmény | final result

1. MYKYTENKO Maksym, UKR
2. PADUREANU David, ROU-CSS1 CTA
3. MONOSTORI Barna, SZ-L BAU BALATON
3. PÖRS Jakob, SLO

Újonc leány versenyszám, 52 induló | novice girls, 52 entrants
1. forduló | 1st round || 1. forduló utáni rangsor | 1st ranking
tábla | tableau || végeredmény | final result

1. MAJCHER Emese, BVSC
2. DEMETER Diána, TÖREKVÉS
3. STANESCU Melisa, ROU-CS UNEFS
3. SZARVAS Rita, ÓBUDAI FLESS

Törpici leány versenyszám, 39 induló| mini girls, 39 entrants
1. forduló | 1st round || 1. forduló utáni rangsor | 1st ranking
2. forduló | 2nd round || 2. forduló utáni rangsor | 2nd ranking
tábla | tableau || 3. forduló | 3rd round || végeredmény | final result

1. NAGY Emma, DVE
2. KRAVCHUK Veronika, UKR
3. CSÉRI Sára, SZ-L BAU BALATON
3. SZALMA Sára, SZ-L BAU BALATON

A GP2 2. napjának fotóalbuma | Photoalbum of the 2nd day of GP2

Szabályváltozás a legkisebb korcsoportban

2016. szeptember 26.

Az MVSz 2016. szeptemberi, 10/2016/8 számú Elnökségi Határozata értelmében a gyermek korcsoport alatti korcsoportoknak (tehát a törpiciknek) is előírás a versenyengedély megléte: a gyermek alatti korosztályok éves versenyzési engedélyének díja 3000 Ft, a féléves 1500 Ft.
Emellett az edzőknek, vagy a szakosztályoknál a nevezésekért felelős vezetőknek a törpici versenyzőket a többi korcsoporthoz hasonlóan az MVSz információs rendszere segítségével nevezhetik a versenyekre online feljelentkezéssel.
Amennyiben a kis vívók szülei előtt kevésbé tiszta, hogy mindezek mit is jelentenek pontosan, vagy részletesebben, kérjük, kérdezzék gyermekük edzőjét.

Figyelem!

Fenti hír végett ismét változott az Olimpici GP1 versenykiírása.. mivel az érintett törpici korosztály versenyének formulája a gyermek korosztályéhoz igazodott, miután az MVSz 2016. szeptemberi, 10/2016/8 számú Elnökségi Határozata értelmében a gyermek korcsoport alatti korcsoportoknak (tehát a törpiciknek) is előírás a versenyengedély kiváltása.
Ezért az egyes versenyállomásokat szervezők úgy látták, az a legsportszerűbb – ha a legkisebbeknek is már kötelező az engedély kiváltása – hogy vívjanak legalább ugyanannyit, ugyanolyan rendszerben, mint picivel idősebb társaik.
Olimpici Team

Törpici versenyzők nevezése az idényzáró versenyre

2016. június 2.

A törpici korcsoport idényzáró versenyének nevezési módja megváltozott:
a versenyre jelentkezésnek nem feltétele az on-line jelentkezés az MVSz rendszerén keresztül, hanem elegendő a helyszíni nevezés a módosított versenykiírás, illetve az eddig megszokott protokoll szerint: a kiírt időpont előtt egy órával lehet megkezdeni a nevezést, amelyet  a DT 30 perccel a verseny kezdése előtt lezár.
Olimpici Team

A vívás örök + módosult a versenykiírás + szabályok

2016. május 27.

Május utolsó vasárnapja gyereknap. Ebből az alkalomból szeretettel köszönjük az Olimpici GP összes versenyzőjét!
Kaptunk is gyereknap alkalmán, és kissé átszabtuk az Országos Bajnokság versenykiírását: a törpici korcsoport nem lehet része a versenynek, de aggodalomra semmi ok:
A kiírás mellékleteként megtalálható a törpici korcsoport idényzáró versenyének külön kiírása. A legkisebbek versenyszámai a gyermek–újonc–serdülő korcsoportok versenyétől különválasztva, de az eredeti kiírásnak megfelelő helyen és időben várja a legkisebbeket az idény végső megmérettetésére, a törpici-bajnoki cím elnyerésére.

S hogy a megfelelő méltatás is meglegyen, nicsak, Selmeczi Tibor micsoda egy remek verset rittyentett a 16. Országos Veterán Magyar Vívóbajnokság alkalmából! A Toldi Miklósról szóló Arany-költemény nemcsak csodás óda a víváshoz, vívásról, de kicsit a veteránok bátorítása, biztatása is, az Olimpici fiatalosságát példának állítva..
Olvassátok, hisz igen remek!

Arany (érem) János
Vívó SE, avagy LSL-e
Toldi Miklós bácsi estéje

Összezavarodott a természet feje,
Mert senkise tudja, hol az OB helye,
Merre gyülevészik veteránok törzse?
Bizonytalan Miklós, Kati, Béla, Örzse.

S majd mindenki fáradt. Miklós háta sajog,
Tegnap volt dokinál, csőstől vannak bajok.
Cseh vitézt legyőzte, van már hétszáz éve,
Most meg az izgatja, a dereka ép-e.

Lépnie se könnyű, hát még ütni, vágni!
Bár szeretné magát ismét páston látni.
Fontosabb feladat, a gyógyszert bevenni,
No meg a vízhajtót, összes dolga ennyi.

Tornázni kezd Miklós, remeg keze, lába,
Rég, ha így szenvedett, nem ment iskolába.
„Nem nyerhetnek azok, kik egyhelyben állnak,
Mozdulj már te vénség!” – Dünnyögi magának.

„Mint a szurka-piszka összes vívózsákon,
Messziről lobogva tenger pusztaságon:
Sok-sok régi asszó úgy lobog fel nékem
Majd kilenc-tíz emberöltő régiségben.

Rémlik mintha vívnék, s mindent újra érzek,
Hej, még most is fájnak (a) nevezési pénzek.
Kardomat is törtem, sisakom is horpadt,
Akkor még a népek nem PBT-t hordtak.”

Guggol kettőt Miklós: „Fog ez nekem menni,
Már csak a cipőmet nem tudom fölvenni.
Mégis indulnom kell, itthon magam unnám,
Ott lesz a Buday, Szentkirályi, Urbán.

Halmos, Vadász, Hasszán, Marczali és Póka
Nem láttam Csacsit se, talán száz év óta.
Erdődi meg Szabó, Imreh és sok menő,
VB győzteseink, Hoffmann Ibi, Jenő.

Meg a gyereklányok, Gyurkán, Bruckner, Bíró,
Ferdinandy, Kósa, mind kitűnő vívó.
Föl kell, hogy támadjak, nem számít a korom,
Ellenfeleimet összekaszabolom!”

„Repül a nehéz tus, ki tudja hol áll meg,
Ki tudja, hol áll meg, kit hogyan talál meg.”
Sóhajt Toldi bácsi, és felszívja magát,
Neten böngészgeti „szenyorok” honlapját.

„Május huszonnyolcra nem lehet más program,
Budaörsre megyek! Összes vívó ott van.
Városi uszoda? Strandon a sportcsarnok?
Akár egy „Vízkereszt, vagy amit akartok.

Jé, már nem fáj semmim, olimpici vagyok.
No megállj Holubár, lesz majd adok, kapok.
Nem bírt velem a kor, évtizedek ökle,
Mert a magyar vívó fennmarad örökre!

De persze ettől még komolyan vesszük kellőképpen a vívást, így kérjük versenybíróinkat, az edzőket, hogy tanulmányozzák a FIE szabályzatát. A dokumentumban kékkel jelölve olvashatók a legutóbb életbe lépett változások, természetesen ezek szerint a szabályok szerint igyekszik minden versenybíró eljárni versenyeinken.

Olimpici Team

RL

2014. április 30.

A Bükfürdő Kupát követően frissult a törpici és gyermek korcsoportok ranglistája.
Az újonc és serdülő ranglisták holnap reggelre készülnek el, valamint elérhető lesz a Csaba Kupa versenykiírása is.
Emlékeztetjük a törpici korosztályban verzenyzők edzőit, szüleit, hogy a Csaba Kupán kizárólag érvényes sportorvosi igazolással rendelkező versenyzők indulhatnak!

Olimpici Team