Archívum: 2010. június

2010. június 29.

Kedves Olimpicik!

Lezárult a negyedik versenyévadunk. Pár sorban szeretném nektek összefoglalni eredményeinket, további terveinket.

A 2009/2010 szezont egy igen fontos lépés fémjelzi: bevezettük a Törpici korosztályt. Bevezetése sikeresen zajlott, pozitívumként könyvelhető el, hogy a tervezetnél több kis vívó állt fel a pástokra, mely nagy örömmel töltött el minket.
Ebben az évben is nagyon jó volt látni, hogy az Olimpici GP-ket rendező szakosztályok milyen odaadással igyekeztek megőrizni az eddig megszokott színvonalat ebben a nehéz gazdasági környezetben, sőt esetenként igyekeztek túllicitálni is egymást. Mit új belépő, Szombathely egy ragyogó GP rendezéssel köszöntött be hozzánk, illetve Békéscsaba két szakosztálya is példaértékű együttműködés keretében bonyolította le versenyünket. Ezúton szeretném megköszönni a rendező kluboknak, szakosztályoknak kiemelkedő munkájukat és a következő versenyévadban is sok sikert, kitartást és további remek ötleteket kívánok nekik!
Ebben az évadban is folytattuk az edzők számára az a szakmai konzultáció-sorozatot, melyet továbbra is nagy érdeklődés övez. Itt szeretném nyilvánosan is megköszönni Nedeczky György mesteredző szervezőmunkáját!
Vannak pontjai programunknak, melyeket a jövőben módosítani, javítani kell. Az általatok kitöltött kérdőívek – amit ezúton is megköszönök – fontos támpontot nyújt a fejlődés irányainak meghatározásában.
Továbbra is ilyen a zsűriképzés! Tovább kell folytatnunk, és nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a meglévő Olimpici zsűrik képzésére és új jelöltek beiskolázására. Fontos számunkra, hogy egy új, jól képzett, szisztematikusan a nemzetközi elvárásoknak is eleget tevő generáció nőjön fel a versenyzőkkel együtt. Ebben komoly lépéseket tervezünk tenni. A törpici korosztály Magyar Bajnokságba történő integrációját is felül fogjuk vizsgálni és módosítani, hogy a lebonyolítás zökkenőmentesen legyen.
A következő idénytől az edzői konzultációk gyakorlata is meg fog változni. Az elméleti munkát gyakorlatiba átforduló alkalmak váltják fel.

Összegezve úgy gondolom, hogy egy újabb sikeres évet tudhatunk magunk mögött. Mind a versenyzőknek, mind pedig nekünk, rendezőknek az elmúlt évad sikereiből erőt kell merítenünk, a tapasztalatokból pedig tanulnunk kell! „Játszva tanulni!”

Ezúton szeretném megköszönni minden versenyzőnek, szülőnek és edzőnek, hogy részt vesz programunkban, bízunk benne, hogy eredményekben és élményekben gazdagon tehetjük le most a pengét… A következő versenyidőszakra kívánok jó felkészülést és sok sikert!

Sporttársi Üdvözlettel:
Dancsházy – Nagy Tamás
programigazgató, Olimpici Team

hírek az egyesületi támogatásokról

2010. június 29.

Tisztelt Szakosztályok!

Az idény GP ranglistája mellett megtalálható egyesületi pontverseny táblázata tartalmazza a 2009-2010-es versenyévadban a törpici és gyermek korosztályban induló versenyzők létszámát; valamint az újonc és serdülő korosztályban elért eredmények után járó pontok számát.  Kérjük, tüzetessen nézzék át a táblázatot! Ha esetleg eltérést észlelnek, azt jelezzék e-mail címünkre: olimpicigp(kukac)gmail(pont)com.

Szíves együttműködésüket előre is megköszönve,
sporttársi üdvözlettel:

Dancsházy-Nagy Tamás
Programigazgató – Olimpici Team

vi-zi-bi-cik-liii

2010. június 24.

Ugyan senkit sem kértünk meg, hogy ezt mondja bele a kamerába.. mégis vidám, örömteli hangulat sugárzik a fotókról. Vívók, versenybírók, edzők, apuk, anyuk, nagyik, kis és nagytesók.. pást, fegyver, fejvéd, kabala, érmek.
Mosolyok, boldogságok, örömök, küzdelmek.. elégedettség. Mi, – többek között – mindezeket látjuk a fotókon.. reméljük ti is, netán többet. Vélhetően magatokat, s persze másokat, minket: ennek a nagyszerű közösségnek apraját-nagyját. A fotóalbumaink elkészültek, forgassátok örömmel!

képességek

2010. június 22.

Véget ért az idény. Az Olimpici negyedik idénye. Képességeinkhez mérten, reméljük, hogy 2006 óta csak jobb lett versenysorozatunk – szeretitek. Vagy ha nem is, hát tanultok belőle, fejlődtök. Képességeitek – elsősorban ami a vívást illeti – fejlődnek. Tőlünk, az ellenfelektől, a zsűriktől, az edzőktől – hiszen mindannyian tanulunk egymástól. Tanulunk, és szórakozunk is, elvégre a legfontosabb, – csak hogy a kuratórium elnökének szavait idézzük – hogy jól érezzük magunkat. Tényleg, csak remélni tudjuk, hogy mindannyian jól éreztétek magatokat a 2009/2010-es idény során.
Ami az OB-t illeti, hosszú volt. Törekszünk arra, hogy ezután egy kicsit összeszedettebb legyen. Sajnáljuk, hogy a Törpiciknek és szüleiknek hosszú, várakozós órákért cserébe jött a siker, nekik extra gratuláció a kitartásért és a győzelmekért, utóbbihoz pedig minden résztvevőnek, még az utolsóknak is gratulálunk. Hiszen a vereség is lehet győzelem, ha tanulni tudunk belőle. Képességeitekhez mérten tanuljatok belőle, és reméljük mindannyian képesek lesztek szüleitek, edzőitek segítségével győzelemmé formálni azt az évek során – egész az Olimpiáig. Majd jövünk itt mindeféle számadatokkal, ami az idényt illeti, és “képességek” – tehát fotók terén is feltöltekezünk lassacskán. Még a csabai GP fotóival voltunk adósak, azok már elérhetők albumaink között.

V é g ü l   k é t   i g e n   f o n t o s   f e h í v á s :
Olimpici edzőtábor: napokon belül közzétesszük a tábor résztvevőinek pontos listáját. Miután sok az átfedés a korcsoportok között, így nem csak az első hatnak van esélye a résztvételre.
Végül egy óriási kérés: az egyesületi támogatások elosztásához csak azokat a versenyzőket tudjuk beszámolni, akiknek a ranglistán szerepel születési évük és edzőjük neve. Mi is pontosítunk, hisz az egyes korcsoportok átfedéses adatai nincsenek szinkronizálva, azonban sok adat így is igen hiányos – magyarán egyáltalán nincs meg.
Várjuk az e-maileket a versenyzőktől, szülőktől, edzőktől.. a hónap utolsó napjáig(06.30).
Szigorúak vagyunk, kérjük az adatokat! Most.
E-mail címünk a RÓLUNK menüpontban. Ne arra a címre válaszoljatok, mely az új hírekről értesít.

Olimpici Team

an easy international clank of arms

2010. június 21.

We are glad to post that on two days of the 2nd inter-European Team Olimpici Grand Prix in Maribor, Slovenia eight nations’ fourtytwo teams joined us and competed in four categories. Thanks for coming, and we hope all the fencers are happy with the results which are available now here on our site. Thanks again for participating, thanks for the work and hospitality of the organiser Fencing Club Branik. We hope that we can welcome You in any competition of the Olimpici GP in Hungary in the next season, and we’ll meet in Maribor next summer as well. Any ideas, questions, suggestions are welcome via e-mail, or in our forum.
Olimpici Team

Könnyed nemzetközi fegyvercsörgés

2010. június 21.

Örömmel jelentjük, hogy a második Inter-Európai Csapat Olimpici Grand Prix két napja során a szlovén Mariborban nyolc nemzet negyvenkét csapata vett részt, és versengett egymással négy korcsoportban. A résztvevők száma ugyan a tavalyinál csekélyebb volt, így is kellemes pillanatokat tartogatott a verseny. Az induló magyar csapatok két arany, két ezüst -és három bronzhelyezéssel gazdagodva tértek haza.
Az eredmények már elérhetők honlapunkon.
Olimpici Team

frissítés

2010. június 14.

Üdv az Olimpici OB-t helyben élvezőknek, és a távolról érdeklődnek is!
Ebben a hírben nem arról tájékoztatunk titeket, hogy a versenyeket követően mit iszunk frissítőként, vagy hol strandolunk, hanem arról, hogy az egyes versenyszámok után mivel frissítjük meglévő adatbázisunkat.

Ma, 2010′ június 14-én FRISSÜLT:
Az egyéni gyermek végeredmények kiegészültek a csapatversenyek eredményeivel.
A 2009/2010-es idény Olimpici GP gyermek ranglistái elnyerték végső formájukat.
Ma, 2010′ június 15-én FRISSÜLT:
Felkerültek az újonc egyéni versenyszámok végeredményei.
Ma, 2010′ június 16-án FRISSÜLT:
Elkészült az újonc korosztály ranglistája.
Az újonc csapatversenyek eredményei felkerültek az egyéni eredmények pdf állományaiba.
Ma, 2010′ június 18-án FRISSÜLT:
A serdülő és törpici egyéni versenyek eredményeit feltöltöttük.
Ma, 2010′ június 21-én FRISSÜLT:
A hétvégén Mariborban voltunk a 2. Inter-Európai Csapat Olimpici GP-n, ezért az OB serdülő és törpici csapat-eredményei csak most kerültek fel az egyéniek mellé. Emellett már a törpici és serdülő ranglista is véglegessé vált.
Hamarosan érkeznek a fotóalbumok!

Olimpici Team

elkezdtük

2010. június 14.

Üdv a Balaton fővárosából!
Keszhelyen kezdetét vette az utánpótlás-korosztályok Olimpici GP Országos Bajnoksága. A versenyszámok eredményeit vagy az adott nap végén(későn), vagy legkésőbb másnap reggel(korán) elérhetővé tesszük a GP-eredmények menüpontban. Próbáljuk a ranglistát és a fotókat is kb. naprakészen feltölteni.. ez attól is függ, milyen a Balcsi vize.. hát elég klassz! Gratulálunk az első nap vívóinak eredményeikhez, és további sikeres küzdelmeket kívánunk a következő napok megmérettetéseihez!
Olimpici Team

hőmérő

2010. június 11.

No nem elsősorban a kánikulát mérjük, hanem a TI véleményetekre vagyunk kíváncsiak. Az OB ideje alatt lehetőséget biztosítunk arra, hogy kis kérdőívünk által kommunikáljátok felénk véleményeteket, gondolataitokat az idén négy esztendős Olimpici Grand Prix-ról. Kérjük tehát mind a versenyzőket, szülőket, edzőket, hogy számítsanak erre, keressék az Oli-hőmérőt az OB során. Természetesen később elérhetővé tesszük itt a honlapon is, hogy a távollévők véleményét is megismerjük. Közreműködéseteket előre is köszönjük!

Olimpici Team

Edzőtovábbképző az OB-n

2010. június 3.

Az Országos Bajnokságon – az Olimpici GP állomásain már megszokott módon –  is készülhetnek az edzők arra, hogy tudásukat tovább élezzük! Az edző-konzultációk igen tanulságos előadásai, bemutatói ezennel sokkal gyakorlat-orientáltabb szemináriummá válnak: az esemény aktuális előadója, mestere Kulcsár Győző lesz, aki arra kéri a leendő résztvevőket, hogy mesterkabátjukat, egyéb kellékeiket hozzák magukkal a továbbképzésre. A részvétel továbbra is ingyenes, az Olimpici Team, és a szervező Nedeczky György szeretettel invitál minden edzőt; azokat is, akik esetleg csak emiatt utaznak el Keszthelyre 2010. június 17-én. A délután 17 órakor kezdődő szemináriumra ezennel átadtuk a meghívót.

Olimpici Team